Voldemort egy k�d�s hajnalon arra �bredt nyugtalan �lm�b�l, hogy sz�ps�ges angyall� v�ltozott. Fej�n gl�ria d�szelgett, karja m�g�tt angyalsz�rnyak n�ttek.

Igyekezett visszaaludni, mert mindig is k�s�n kel� t�pus volt. Nem szerette l�tni a nap sz�let�s�t. Mindig is jobban �rdekelte a hal�l, �gy ha kedve volt hozz�, ink�bb a v�rv�r�s izz�ssal lenyugv� napot szeml�lte. Nem tudott betelni a l�tv�nnyal, ahogy a vil�goss�g hely�t a gyilkos s�t�ts�g veszi �t, a biztons�g�t a f�lelem.

Az alv�ssal nem boldogult. Fej�t nyomta a gl�ria, �s forgol�dni sem tudott a sz�rnyaknak k�sz�nhet�en. D�h�sen szitkoz�dni kezdett mag�ban, mik�zben kiverekedte mag�t a takar� al�l. Nem volt k�nny� dolga, a sz�rnya �rz�kenyen reag�lt a durva mozdulatokra. T�bb tollat vesztett, mire v�gre a padl�n �llt.

Az ajt�n�l j�tt a k�vetkez� probl�ma. Est�nk�nt mindig v�d�var�zslatok tucatjait helyezte el, aminek felt�r�s�hez n�lk�l�zhetetlen volt a p�lc�ja. Igen �m, de a p�lc�j�t sehol sem tal�lta. Alv�s el�tt mindig az �jjeliszekr�nyre helyezte, de ott most csak egy h�rfa fek�dt.

- EGY H�RFA? – esett le v�gre a S�t�t Nagy�rnak. – Mit keres egy h�rfa a szob�mban?

K�zelebb l�pett, �s kez�be vette a hangszert. Ahogy ujjai hozz��rtek a nemes eszk�zh�z, test�n j�les� borzong�s futott v�gig. Akaratlanul is elmosolyodott, �s v�gigsim�tott rajta, ahogy azt minden reggel var�zsp�lc�j�val szokta. Sz�v�t el�nt�tte a b�ke, a nyugalom �s a szeretet �rz�se.

Sokk�nt hatott r� ez a sok, szinte ismeretlen �rz�s. Megr�zta mag�t, �s keresni kezdte p�lc�j�t, imm�r tiszt�bb fejjel. Felforgatta az �gyat, megn�zte az �jjeliszekr�ny m�g�tt, m�g a f�rd�szob�t is �tkutatta.

Ism�t a h�rf�ra n�zett, �s rossz �rz�s, sokkol� gondolat t�vedt az elm�j�be. Mi van akkor, ha a p�lc�ja v�ltozott h�rf�v�? Ha neki sz�rnya n�tt �s gl�ri�ja, ez egy�ltal�n nem lehetetlen…

Kez�be vette a hangszert, �s - kicsit h�ly�n �rezve mag�t – kipr�b�lt n�h�ny var�zsig�t. Nem t�rt�nt semmi, de hisz sejthette volna! Az �gyra dobta, majd az ajt�hoz sietett, �s beler�gott n�h�nyat, �gy jelezve Bell�nak �s m�g n�h�ny t�rs�nak, akik kint �rk�dtek.

- Igen, Nagy�r? – hangzott fel alig n�h�ny pillanat m�lva kintr�l Bellatrix hangja.

- Nem tudok kimenni! T�rd fel a v�d�var�zslataimat! Majd dikt�lom, mit t�gy! – ord�tott ki d�h�sen. Meglepet�s�re hangja nem t�kr�zte lelki�llapot�t. Az is megv�ltozott, �gy tork�b�l gy�ngy�z� �s kedves, l�gy �s dallamos hangocska csusszant ki. Voldemort h�nyni tudott volna.

- J�l van, Nagy�r? – �rdekl�d�tt Bella megrettent hangon. Az angyali hang sokkhat�sk�nt �rte.

- �gy hallatszom, mint aki j�l van? – ord�totta Voldemort, de hangj�nak g�nyos �le ism�t elveszett.

Bella nem v�laszolt, hanem elsietett valahov�, val�sz�n�leg seg�ts�get h�vni. A S�t�t Nagy�r, Aki Angyall� V�ltozott ezalatt nem tudott mit tenni, �gy az �gyon �ld�g�lt.

A szoba kop�r volt �s alig b�torozott. �gy, �jjeliszekr�ny, egy beszakadt ajtaj� szekr�ny �s egy k�p a falon. A k�pet Voldemort maga v�gta ki egy Reggeli Pr�f�t�b�l. Saj�t kez�leg keretbe ragasztotta, �s filctollal k�r�ket rajzolt r�, amiket v�g�l cikkekre osztott. Minden �gy kialakult k�rdarabba egy-egy sz�mot �rt, szinte teljesen eltakarva a fekete haj� fiatalembert, akit a k�p �br�zolt.

A k�pen Harry Potter mosolygott, �nnepi tal�rban, j�k�p�en. A S�t�t Nagy�rnak � volt az egyetlen szenved�lye, c�lkit�z�se. �lt, de j� ideje csak az�rt, hogy meg�lhesse Harryt – a fi� m�ni�j�v� v�lt. Minden reggel �s este ezzel a gondolattal �bredt �s aludt el. Monoton �let volt, de nem panaszkodhatott. Tartozott azzal h� hal�lfal�inak, hogy eltakar�tsa legf�bb ellens�g�ket, aki az �tjukba �ll a vil�guralomra t�r�sben. Tudta, ha ennek a harcnak v�ge, mind boldogan �lnek majd tov�bb, � maga szem�ly szerint �r�kk�n-�r�kk�.

Ha rossz volt a kedve, c�lba dobott a k�pre, amit�l kisimultak arc�n a r�ncok, sz�v�t el�nt�tte a kegyetlen gonoszs�g. V�rakoz�s k�zben ism�t pr�b�lkozott, de nem �rte el ugyanezt a hat�st. Most az egyszer sz�ve cserbenhagyta: sajn�lni kezdte a k�pen a fi�t, aki nem tehet r�la, hogy az �tj�ban �ll - gonoszs�g lenne b�ntania.

�t perc m�lva ny�lt az ajt�, �s Bella, Lucius �s Narcissa n�ztek be rajta. Ahogy tekintet�k Urukra esett, j�l lehetett l�tni a megjelen� iszonyatot.

- Mi ez a r�ms�g Uram? – esett t�rdre Narcissa. – Ki var�zsolta ilyen sz�rny� alakra?

- Senki, csak �gy �bredtem – morogta Voldemort letargikusan.

- Hogyan, Nagyuram? Nem �rtj�k, mit mond… - suttogta Bella.

- Akkor mosd ki a f�ledet n�mber! – ord�totta az angyall� v�lt f�rfi, de hangja b�jos volt �s vid�m kuncog�shoz hasonl�tott, nem emberi besz�dhez.

- Honnan tudjuk, hogy ez itt t�nyleg a Nagy�r? – fordult suttogva t�rsaihoz Lucius, mik�zben arc�r�l megvet�s sug�rzott.

Szavait hallva Voldemort felpattant, �s oda akart rohanni a f�rfihoz, hogy hal�lra �tkozza. Felkapta h�rf�j�t �s fenyeget�en Luciusra fogta. Csak lassan fogta fel, hogy �gy nem fog sikerrel j�rni.

Lucius felkacagott, �s kiterelte a k�t ijedt n�t a szob�b�l, majd bez�rult az ajt�. Voldemort ism�t egyed�l maradt.

Este ism�t ny�lt az ajt�. A S�t�t Nagy�r az �gy�n �ld�g�lt, �s hangszer�t b�multa. Alig pillantott fel a zajra.

Bella �llt az ajt�ban, egy t�l �telt tartogatva kez�ben. Ura kedvence volt n�la: v�res h�s, alig �ts�tve, burgonyak�rettel. Letette az �jjeliszekr�nyre, majd v�rt egy darabig. Mikor percekig nem t�rt�nt semmi, kiment, halkan csukva be maga ut�n az ajt�t.

Voldemort enni pr�b�lt, alighogy egyed�l maradt, de m�r a h�s szag�t�l is undorodott. Nem b�rta r�venni mag�t, hogy a sz�j�ba vegye, �gy �rintetlen�l hagyta a t�ny�rt.

M�snap reggel Lucius�k egy idegennel t�rtek vissza. Messzir�l l�tszott r�la, hogy er�szakkal cipelt�k ide, val�sz�n�leg a Szent Mung�b�l. Arc�r�l s�t�tt a retteg�s, hogy a S�t�t Nagy�r el� viszik. Ann�l nagyobb volt a meglepet�se, mikor az angyalarcra pillantott. A l�tv�ny – Voldemort hossz�, g�nd�r, sz�ke hajjal, b�jos tekintettel, angyalsz�rnyakkal – majdnem hirtelen hal�l�t okozta, de azt�n �sszeszedte mag�t, �s igyekezett komoly arcot v�gni.

- Mikor t�rt�nt a baleset? – k�rdezte.

- Tegnap reggel – v�laszolta Voldemort, de l�tszott, hogy senki sem �rti angyali hangj�t.

- Tegnap reggel – v�laszolt helyette Lucius. – Mit fogunk tenni, ha �gy k�ptelen ell�tni a munk�j�t? Ki fogja fenntartani a S�t�t Oldalt?

Bella �s Narcissa szipogva hallgatt�k szavait, majd egy-k�t apr�bb k�nz� �tokkal igyekeztek cselek�sre b�rni az elrabolt orvost, aki minden t�le telhet�t megtett, de nem tal�lt gy�gy�rt a betegs�gre.

- Egyedi eset – motyogta maga el�. – Ilyen �tokr�l m�g sohasem hallottam. Tal�n a Nagy�r megunta eddigi �let�t, �s v�ltoztatni szeretett volna, ami �gy siker�lt…

F�l �ra m�lva Bella visszat�rt eltakar�tani a v�rnyomokat, aminek illata er�sen b�ntotta Voldemort �rz�keny orr�t. Az orvos holttest�t szerencs�re m�r kor�bban elvonszolt�k.

N�ha sajn�lkozva Ur�ra pillantott, de nem sz�lt hozz�. Miut�n kiment, gondosan bez�rta az ajt�t. Voldemort fogoly volt saj�t hal�lfal�i �ltal.

Sz�v�t sohasem �rzett mag�nyoss�g, a teljes meg nem �rtetts�g letargi�ja j�rta �t. Lekuporodott a sarokba, betakarta mag�t sz�rnyaival, majd elaludt gondolataiba mer�lve.

Ajt�nyit�sra �bredt. Ism�telten Bella volt az – �gy t�nt, � az egyetlen, aki foglalkozik a p�rul j�rt Nagy�rral -, �s �telt hozott. Megint Voldemort kedvenceib�l v�logatott, �gy a f�rfinak es�lye sem volt egy kiad�s �tkez�sre v�gre. M�r m�sodik napja nem evett semmit, ami er�sen legyeng�tette. Ink�bb k�zel se ment a t�ny�rhoz, �gy is �rezte m�terekkel t�volabb a f�rtelmes h�sb�zt. Igyekezett semmire sem gondolni, csak aludni. M�g mindig rem�nykedett, hogy fel�bred, �s v�ge lesz ennek a r�m�lomnak.

Este hallotta, hogy legf�bb bizalmasai r�la besz�lnek a nappaliban. Tal�n azt gondolt�k, ha �k nem �rtik besz�d�t, akkor ez ford�tva is igaz. Voldemort – b�rmilyen m�ltatlannak is �rezte -, f�l�t igyekezett a lehet� legjobban az ajt�hoz szor�tani, h�tha elkap valamilyen fontos inform�ci�t.

- Titokban kell tartanunk, ameddig csak lehet – hallotta Lucius hangj�t.

Voldemort szinte l�tta maga el�tt, ahogy a k�t n� egyet�rt�en b�lint. Ennyit a felt�tlen h�s�gr�l! Nem is �rdekelte tov�bb a besz�lget�s, ink�bb elm�szott a legt�volabbi sarokig, �s a f�ldre kuporodott, nem t�r�dve azzal, hogy h�feh�r sz�rnya �gy sz�rke lesz a port�l �s p�kh�l�t�l. �l�be vette h�rf�j�t, �s �vatosan pengetni kezdte, mintegy k�s�rletezve, mit tud kihozni a hangszerb�l.

Kint a nappaliban azonnal n�ma csend lett, de a S�t�t Nagyurat m�r ez sem �rdekelte, csak egyszer� dallamokat k�s�relt meg elj�tszani a finom hangszeren. Annyira belemer�lt elfoglalts�g�ba, hogy csak �r�k m�lva, szinte �szrev�tlen�l ker�tette be az �lom – �szre se vette, mikor bukott el�re a feje.

A hajnal els� sugarain�l nyitotta ki szem�t, de nem tudta, mi �bresztette fel. Azt�n megl�tta Bell�t, amint k�r�ln�z�s n�lk�l �tsiet a szob�n, �s sz�lesre t�rja az ablakot. �rdekl�dve n�zte, mi�rt teszi ezt. A n� percekig nem mozdult az ablakt�l, csak zih�lva vette a leveg�t. V�g�l torz, nem t�l �szinte mosolyt er�ltetett arc�ra, �s Voldemort fel� fordult.

- Tudod te egy�ltal�n, milyen szagod van? – k�rdezte k�lt�ien, hisz v�laszt nem v�rt. Teljes lelki nyugalommal tegezte le a f�rfit, akit kor�bban sohasem mert volna. – Mint valami els��ldoz� kisl�nynak – folytatta. – Elh�nyom magam, ha nem sz�vhatok egy kis v�rosi leveg�t odakintr�l. Az�rt ne vedd a sz�vedre. �s ha v�letlen�l �rten�d, amit mondok, ne gyere a k�zelembe! – mondta mogorv�n.

A besz�det befejezve gyorsan takar�t�st imit�lt, �s m�r el is hagyta a szob�t, de csak r�vid id�re. Nem sokkal k�s�bb egy nagy t�lc�val t�rt vissza, amire k�l�nf�le �telek voltak pakolva. Lerakta a f�ldre, majd gyorsan kih�tr�lt, �s kulcsra z�rta az ajt�t. K�s�bb hallani lehetett, hogy tucatnyi v�d�var�zslatot is elsuttog.

Voldemort k�v�ncsian �s �hesen a t�lc�hoz �vakodott. Tartalm�t l�tva egyszerre �rzett undort �s gy�ny�r�s�get. Volt ott d�gl�tt patk�ny, sal�talevelek, lekv�ros keny�r, gy�m�lcs, kal�cs, nyers- �s t�ls�t�tt h�s �s er�leves is.

Nagy nehezen kikotorta a t�bbi �tel k�z�l a lekv�ros kenyeret, a kal�csot �s a gy�m�lcs�ket, majd a szoba t�ls� v�g�be vitte. Csak az �telek egyik fel�t merte megenni, a m�sikat – biztos ami biztos – elrakt�rozta �ns�gesebb id�kre.

A napok egyhang�an teltek a S�t�t Nagy�r sz�m�ra. Egyed�l, a szob�j�ba z�rva tengette napjait, egyre nagyobb letargi�ban. Egyetlen elfoglalts�got tal�lt, ami valamennyire elfoglalta: �j �s �j dallamokat gyakorolt be h�rf�j�n. El�sz�r m�g b�szkes�ggel t�lt�tte el, ha valamilyen bonyolult dallamot hib�tlanul csalogatott el�, de egyre kev�sb� �lvezte ezt is.

Est�nk�nt rendszeresen hallgat�zott, hogy megtudja, hogyan mennek a dolgok n�lk�le. Megtudta, hogy szerep�t valamennyire Lucius vette �t, aki sosem l�tott lelkesed�ssel vetette bele mag�t a hal�lfal�gy�l�sek, mugligyilkol�sok �s egy�b esem�nyek szervez�s�be.

Narcissa gyakran s�rt, nehezen viselte a kialakult helyzetet, m�g Bella j�tszotta a m�rt�rt. � volt az egyetlen, aki bement Voldemort szob�j�ba. � takar�tott nap mint nap, � vitte be a napi �lelmet – teljesen tiszt�ban volt m�r a f�rfi �j �zl�s�vel, m�gis n�ha „v�letlen�l” olyan �telt rakott el�, ami undor�totta -, � vett mag�ra minden terhet. Cser�be elismer�st, jutalmat v�rt t�rsait�l, amit t�bb�-kev�sb� meg is kapott. �r�kat mes�lt a kandall� el�tt Lucius�knak a bent �t�lt borzalmakr�l: az elviselhetetlen szagr�l, a h�rfa �lland� penget�s�r�l – ami sz�ntiszta hazugs�g volt, mert Voldemort Bell�ra val� tekintettel mindig csendben volt, am�g a szob�j�ban tart�zkodott -, a h�tborzongat� angyali hangr�l �s l�tv�nyr�l.

Voldemort v�gyott arra, hogy elhagyhassa a szob�t, de erre nem ad�dott lehet�s�ge. Bella mindig kulcsra z�rta az ajt�t �s a v�d�var�zslatokr�l sem feledkezett meg.

Micsoda sz�vdobog�st okozott az angyall� v�lt S�t�t Nagy�rnak, amikor egyszer Bell�nak sietve kellett t�voznia, �s nyitva felejtette az ajt�t…

Az ajt� m�g este is nyitva volt. Voldemort eg�sz k�zel �vakodott hozz�, mert idegen hangokat hallott a nappalib�l besz�r�dni.

A l�tv�ny, ami a szeme el� t�rult, sz�v�t gy�ny�rk�dtet� volt. Lucius�k hal�lfal�gy�l�st szerveztek a helyis�gbe, �s �ppen egy ifj� beavat�si szertart�sa folyt. Voldemort egyre k�zelebb, �s k�zelebb l�pkedett, hogy egy mozzanatot se t�vesszen szem el�l. Biztos volt benne, hogy a hal�lfal�kat lek�ti annyira a cerem�nia, hogy nem veszik �szre, ahogy az ajt�t�l n�h�ny l�p�sre meg�ll a nappaliban.

Nem lett igaza. Amint megt�rt�nt a S�t�t Jegy alkarj�ba val� �get�se, az �j hal�lfal� diadalittasan feln�zett, �s szem�t k�rbej�ratta �j csal�dja tagjain. L�t�ter�be beleker�lt az angyalarc�, angyaltest� Voldemort is, �gy el�sz�r els�padt, azt�n elborzadt, v�g�l – �j tiszt�hez m�ltatlanul – hatalmasat sikoltott.

Minden arc az ajt� fel� fordult. A k�mzs�k al�l hitetlenked� tekintetek tucatjai vet�ltek a megr�m�lt angyalra, aki az ajt� fel� iramodott. Kit�rt a p�nik, a hal�lfal�k menek�lni kezdtek, pillanatonk�nt t�bben dehoppan�ltak a lak�sb�l.

- Mit tett�l, te szerencs�tlen? – ord�tott fel Lucius, �s a S�t�t Jegy b�rbe �get�s�hez haszn�latos forr� vasjellel fenyeget�en k�zel�tett valamikori Ur�hoz. Voldemort annyira megr�m�lt, hogy rossz fel� szaladt, t�volodni kezdett szob�ja ajtaj�t�l.

- Meg akar sz�kni! – rikkantotta Bella, �s � is �ld�zni kezdte, a m�sik oldalr�l.

- Adok �n neked! – ord�totta Lucius, �s elhaj�totta a vasdarabot.

Voldemort �g� f�jdalmat �rzett. A billog a kup�j�n tal�lta el, �rezni lehetett megperzsel�d�tt haj�nak szag�t. A legrosszabb m�gis az volt, hogy a vasdarab gl�ri�ja �s feje k�z� szorult, sebet �getve fejb�r�be.

Mikor a f�rfi sik�tva a k�nt�l bemenek�lt v�gre szob�j�ba, azonnal r�z�rt�k az ajt�t. Tudta, hogy olyan hib�t k�vetett el az el�bb, ami�rt nem j�r bocs�nat. Hal�lra r�m�tette hal�lfal�it.

Bella ezut�n m�g ritk�bban l�togatta. Alig hozott enni, de amit hozott, az sem fogyott el soha. Voldemort alig evett, k�szakarva megvonta mag�t�l az energi�t.

Napjait a sarokban gubbasztva t�lt�tte. Gl�ri�ja alatt az odaszorult vasdarab d�rzs�lte b�r�t, �s az �gett r�sz is elfert�z�d�tt. Sz�rny�b�l a tollak hullani kezdtek, �s sz�rk�v� v�ltak.

H�rf�ja az asztalon hevert, m�r egy�ltal�n nem �rzett k�s�rt�st, hogy pengetni kezdje. Csak sz�ml�lta a perceket �s v�rta, hogy v�ge legyen a napnak. Est�nk�nt lassan �lomba mer�lt, de csak az�rt, hogy m�snap el�r�l kezdje a sz�ml�l�st.

Egy este m�r j�rt�nyi ereje sem volt, �gy mikor besz�lget�s sz�r�d�tt be a nappalib�l, t�rden cs�szva vonszolta el mag�t az ajt�ig, majd f�l�t odaszor�totta a f�hoz.

- Ez �gy nem mehet tov�bb – mondta Bella �ppen. – Be kell l�tnunk, hogy � nem az, akinek hitt�k. Ha nem tesz�nk valamit r�gt�n, v�ge a s�t�t oldalnak! A h�vek elmenek�lnek, a hal�lfal� csoportok sz�tsz�lednek a nagyvil�gban!

- De mit tehetn�nk? – s�rta Narcissa. – �lj�k meg? – v�gta ki hirtelen. – Biztos � is ezt akarn�. Csak szenvedhet ilyen alakban!

- Igen, ezt fogjuk tenni – �llt fel hirtelen Lucius. – Holnap reggel egy�tt bemegy�nk, �s leadav�zzuk! Tartozunk ezzel az emberis�gnek. Hogyan lehetne egy angyal a vez�r�nk?

Voldemort elmosolyodott bar�tai kedvess�ge hallat�n. Megmelengette j�gsz�v�t az a gondolat, hogy mennyire t�r�dnek vele, csak az � �rdekeit n�zik. Hisz mennyire igazuk volt! Mit kezdhet � ezent�l angyaltestben?

Elvonszolta mag�t �gy�ig, �s belefek�dt. R�g�ta nem aludt ilyen j�l, ilyen pihentet� m�don. Hajnalban mosollyal az arc�n sz�llt ki bel�le az utols� lehellet. �gyban, p�rn�k k�zt halt meg, saj�t elhat�roz�s�b�l – �gy �rezte, ez k�teless�ge az�rt, hogy sz�les k�r� csal�dja, a hal�lfal�k �lete szebb �s jobb legyen. N�lk�le jobban meg tudj�k nyerni a vil�g hatalma feletti h�bor�t.

Reggel h�rom lak�t�rsa kivont p�lc�val l�pett be szob�j�ba. Meglep�dtek, hogy a S�t�t Nagy�r, Aki Angyall� V�ltozott, m�r halott. Kiss� csal�dottak is voltak most, mert m�r elk�pzelt�k, milyen j�l mutatna k�s�bb az �n�letrajzukban, hogy a vil�g �rdek�ben �k �lt�k meg Voldemortot.

Csal�d�sukban n�h�ny var�zslattal elt�ntett�k a holttestet, majd vid�man mugli�rt� k�r�tra mentek. �gy �rezt�k, r�g voltak m�r ilyen szabadok. �let�k imm�r a saj�t kez�kben van, nem ir�ny�tja senki. Csak rajtuk m�lik, milyen szebb, �s s�t�tebb vil�got teremtenek.

De vajon Voldemort hov� ker�lt ezek ut�n? Kegyetlen �letet �lt, de angyalk�nt halt meg. Most akkor a mennyorsz�gban, vagy a pokolban van a helye?